Sósvertike


Interjú Böröcz Zsolttal, Sósvertike polgármesterével. A polgármester úr 1994 óta településvezetői testületi tag, valamint önkormányzati képviselő. 1998-tól alpolgármester, majd 2008-tól átvette Kelemen Árpád helyét, és polgármester lett. A 2009-es választáson a falu bizalmát elnyerve újra polgármesterré választották.
Tősgyökeres sósvertikeinek tartja magát, mindig is érdekelte e kis falu sorsa.

Mik a legkomolyabb problémák a falu helyzetében?

A falu népessége a térségben elhelyezkedő többi faluval ellentétben fiatalodik. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok aránya egyre inkább nő.
A probléma az, hogy a regisztrált munkanélküliek száma 70 fő, ami a falu munkaképes embereinek 90%-a. Erről pedig nem a testület és nem is én tehetek. A régi rendszer egyik legnagyobb hibája, hogy nem mutatkozott konkrét lépés e helyzet mérséklésére. Igazából kijelenthető, hogy magunkra maradtunk, nincs pénzkészlet, nincs nagyvállalkozó aki befektetne, jelentős összegek pedig nem halmozódnak fel a helyi adókból.
A fentről érkező törvényeknek nagyon nehéz eleget tenni, ha nem biztosítanak elegendő pénzkészletet.

Kikben reménykedik, ki változtathat ezen?

Említettem, hogy magunkra vagyunk utalva. Talán az új kormány ki fog dolgozni programokat, hogy megoldja a helyzetet.

Milyen programokkal próbálkozott eddig?

Tavaly elindítottam egy programot, melyben a mélyszegénységben élő többgyermekes családok pályázhattak támogatásra. Összesen kétmillió forintra pályáztunk, de csak hatszázezer forintot nyertünk. Ezt a pénzt a már előre a támogatásban szereplő szempontok szerint csirkékre és vetőmagra költöttük.
A résztvevő családok egyébként azóta figyelemmel gondozzák kertjeiket és nevelik a csirkéket.

Jelenleg milyen pályázatokon vesznek részt?

Az előbb említett pályázat része volt még egy birkanevelési program is. Ez kevés családot érintett, és a nagyon rossz anyagi helyzet miatt nem volt sikeres.
Idén újra pályázni szeretnék, valamint egy karámrendszer kiépítését tervezem. Ezt a helyiek csinálnák meg, sajnos kezdetleges szerszámokkal, hiszen újak beszerzésére nem kapunk pénzt. Így lenne hely a birkáknak, gondozásukat pedig 2-3 család vállalhatná el. A tavalyi – mondhatni – kudarc ellenére sok reményt fűzök a sikerhez.

Milyen egyéb pályázatokon vettek még részt?

Tavaly pályáztunk az új falubuszra is, hiszen a régi már 14 éves volt. Hiába nyertünk pályázatot az EU-nál, az elnyert 3,2 millió forint nem volt elegendő, s mivel a támogatás abbamaradt, hitelből fizettük ki a hiányzó összeget. Ez szintén nagy csalódás volt, hiszen 100%-os támogatást ígértek.
Emellett idén a mélyszegénységben élők segítésére résztveszünk egy önkormányzati társulási pályázatban, melyben legalább 5000 fő kell, hogy érintett legyen, tehát 25-30 faluval együtt pályázunk. Nagyon jó lenne, ha az összesen 168 millió forintból legalább félmilliót nyernénk, mert ezt viszonylag szabadon költhetnénk szerszámokra és egyéb dolgokra is.
Szintén társulási formában egy vízminőség-javító programban is résztveszünk.

A falu mennyire áll maga mögött? Fontosnak tartják ezeket a programokat?

El kell nekik magyarázni, hogy ezek miért fontosak. Sajnos nagyon sokan élnek mélyszegénységben, ezért nem is mer senki kockáztatni. Ha sikerülne elérni, hogy összefogjanak, az sikerhez vezetne.

Főleg a fiatalok szempontjából szükséges lenne az internet bevezetése a faluba. Van erre lehetőség?

Idén a képviselőtestület elé vittem az ügyet, de elutasították. Ennek ellenére nem adom fel, reményeim szerint jövőre az új testület rábólinthat majd, és akkor elérhető áron lehet majd internetezni a faluban.
Pár család egyébként már jelezte, hogy igényt tartana rá.

Hallottam a faluban élő, ingatlankereskedéssel foglalkozó hollandokról. Tevékenységük valamelyest előnyös a falu számára, vagy rosszul gondolom?

Annyiban feltétlen előnyös, hogy az ingatlanárak Sósvertikén a háromszorosára ugrottak. Emellett például Con saját pénzből építteti most a házához vezető rendes alapozású utat.
Egyébként már 12-13 ingatlan kelt el. Az új tulajdonosok tisztességes, becsületes emberek. Ugyanezt gondolom a hollandokról is.  

Milyen nehézségekkel kell még megküzdenie napjainkban?

A belvíz visszaszorítása mára elsőrendű feladattá vált. Sajnos
az ilyen irányú pályázatok áfakörösek, tehát az áfát nekünk kellene előteremteni. Ehhez sajnos kevesek vagyunk. Az igazi változást a 100%-ig támogatott pályázatok hoznák.

Az interjút készítette Balog Kinga és Bagi Bertalan

Köszönjük az interjút!